Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Nyugdíjas találkozó - 2014

2014-03-05 20:26:40

Mindig emlékezetes epizódja iskolánk életének, amikor régi kollégáink újra visszalátogatnak az iskolánkba. Így volt ez legutóbb 2014. február 28-án is, amikor a Díszteremben, majd az azt követő fogadáson nyugdíjas és ma is még aktív boronkays munkatársaink összejöttek egy jóízű beszélgetésre, kellemes együttlétre.

Az összejövetelt beárnyékolta, hogy kedves nyugdíjas kollégánk, Belányi László tanár úr éppen a találkozó előtti napon hunyt el. Néma felállással emlékeztek meg az egybegyűltek Laci bátyánkról, iskolánk feledhetetlen tanáregyéniségéről. 

Az est első részében diákjaink újra egy nívós műsorral kedveskedtek vendégeinknek. Polgár Balázs volt diákunk is visszatért ebből az alkalomból, hogy zongorajátékával újra elkáprásztassa közönségét, Liszt Ferenc Un sospiro (Sóhaj) című Desz-dúr koncertetűdjét játszotta el. Kalácska Eszter 12.B előadásban hallgatthattuk meg Juhász Gyula Az öregségről című versét, majd Szabó Katalin 10.A modern kortárstánc és dzsesszbalett elemeit elegyítő koreográfiájában adta elő A Föld dicsérete című táncát.

A diákok műsora után Fábián Gábor megtartotta szokásos évértékelő előadását, amelyben ezúttal is összefoglalta az elmúlt év legfontosabb eseményeit, eredményeit és ismertette az iskola előtt álló legsürgetőbb további feladatokat.

 
A Boronkay nyugdíjas találkozók évekre visszamenő hagyománya az, amikor elbúcsúztatjuk az előző tanévben nyugdíjba vonuló kollégáinkat. Fábián Gábor ezúttal tíz nyugdíjba vonuló kollégánkat köszöntötte az alábbi laudációk kíséretében.
 
         
Abonyi Gyuláné (Erika) Erőss Sándor Gomba Györgyné (Zsuzsa) Juhász Béla Kondér János
         
         
         
Molnár László Prukker Istvánné (Zsuzsi) Szabó Józsefné (Magdika) Válóczy Tibor Vári Lajosné

A búcsúztató szavak után a baráti társaság egy gyors közös fényképezkedés után átvonult az étterembe, hogy estébe nyúlóan immáron kötetlen formában folytassa az együttlétet.

Nagyítás 

Leghátul állnak
Nyegrán Iván, Bodnár Ferenc, Válóczy Tibor, Molnár László, Balogh Sándor, Kárpáti Pál, Kondér János, Juhász Béla,
2. sor
Tóth Jenő, Vári Lajosné, Trieb Antal, Ortmann István, Pesti István, Szabó László, Piroska János, Németh Tamásné, Barnóki Mihály,
3. sor
Ujvári István, Foltán László, Erőss Sándor, Pádár Sándorné, Bóka Istvánné, Gomba Györgyné, Vanka Győzőné, Szabó Józsefné, dr. Ullrich István,
Elöl ülnek
Abonyi Gyuláné, Doró Imre, dr. Molnár Lajos, Czilik István, Csomó József, Jójárt Éva, Farkas János, Brusznyiczki Jánosné, Prukker Istvánné 

Békés, boldog, egészségben folytatódó nyugdíjas éveket kívánunk a most és a már régebben nyugdíjba vonult kollégáinknak, s ahogy a színdarab címe mondja: „veletek, jövőre, ugyanitt!”

Hujbert István

 Polgár Balázs zongorázik

 Kalácska Eszter szaval és Szabó Katalin táncol

 Fábián Gábor előadása

 Fábián Gábor így köszöntötte a 10 nyugdíjba vonuló kollégát