Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

2015-2016 - Szmandray Marcell kísérletező képi világa

2015-11-08 11:25:00

Szmandray Marcell, a BorLap Csoport egyik legsokoldalúbb, a világ jelenségei iránt roppant nagy érdeklődést mutató fotósa, a BorLap felelős szerkesztője immár második esztendeje.  

Fényképeit sokan ismerhetik már a honlapunkról, hiszen a természet szerelmeseként Kaszás tanár úr túráinak elmaradhatatlan dokumentátora volt négy éven keresztül. Alkotókörünk régi tagjaként is sokat fényképezett már iskolai eseményeken, az utókor számára emlékezetessé téve e pillanatokat nagyszerű portréival, sajtófotóival. Atlétáink is jó szívvel emlékezhetnek meg róla, mint a versenyek erőfeszítéseinek ihletett megörökítőjéről. Martzy ezek mellett az Őrbottyáni Hírmondó hivatásos fotóriportereként is egy éven keresztül kiválóan megállta a helyét, s van egy már-már profi fotós blogja is, amelyet ezúton ajánlok mindenki szíves figyelmébe. Nemrégiben zárult a nagymarosi Sigil Galéria-kávézóban első kiállítása.
 
 
Az alábbiakban bemutatott pár képe egy pályázatra benyújtott fotósorozat része. 
 
Martzy csoportunk egyik leginkább kísérletező kedvű alkotója, többek között természetképei, fényfestései, time lapse, panorámás munkái a legfigyelemre méltóbbak. Autonóm, csak rájellemző módon igyekszik láttatni azt a pompás szépségeket rejtő világot, amelyet megismert fürkésző tekintetű kíváncsisága által. Érdemes e világába vele tartani!
 
hujbert